I. Fiction Science forgatókönyvíró workshop
2010. augusztus 2-7. Kisharsány

Életemben két dolog volt nagy hatással rám: a felhők és a film. Mindkettő a színek és a mozgás tökéletlen illúziója.

Érkezésem után hamar megtapasztaltam a nép/cigányzene, herbálok, savak, fűben heverésző brainstormingok és karakterépítések varázsát. Kisharsány felhői méltán megérdemlik az első helyet holtversenyben a Berlin feletti éggel. Személyesen találkoztam Jean Seberggel, mindentudóktól, megfejthetetlenektől és nindzsáktól tanultam. Lelassult a bioritmusom. Felderítés a kukoricatáblán, teljes harmónia, és az az érzés, amikor ezen csodálatos ingerek hatására legszívesebben magzatpózba gömbölyödnél hálózsákodban és egy megnyugvó mosoly kíséretében azt éreznéd, hogy örömkönnyeid áztatják a polifoamodat, mert tudod, hogy kozmikus szinten minden rendben van, és azt is, hogy az élet egy csoda, akárki akármit mond.

Azt a felhőt is sikerült eloszlatnom.

(Erik)

Rét.
Csilla, Ági, Barna, Erik, Virág, Nóra – itt kipattant egy szikra – és Juli a réten állnak tanácstalanul.

- Üljünk a falovakhoz.
- Hozok egy tollat.
- Elmegyek napszemüvegért.
- Hozol nekem is?
- Csak egy van.
- Akkor út közben gyűjtsél dialógot.
- Egyetek datolyát.
- Ez volt a dialóg, időben észre kell venni.

Juli telefonja megszólal.

- Idő van.
- Szerintem menjünk a fa alá.
- Most is fa alatt vagyunk.
- Ez egy kicsi cserje.
- Szerintem ne feküdjünk el, mert úgy kevésbé mozog az agy.

Virág elfekszik. A sátorponyva mértani közepéről felénk meredő fémrúd-installáció felé bök a kezével.

- Az micsoda?
- Na.

Akkor írjunk jó és rossz jeleneteket, hogy a kettő kontrasztjából kiderüljön, hogy mi van.

Csilla felolvas egy jelenetet.

- Ez a jó volt vagy a rossz?
- Ez mindkettő volt egyszerre.
Valami irritálja az orromat.
Én se aludtam ki magamat.
Mondom, valami irritálja az orromat.

Juli tüsszent.

Erik:
- Nézzétek, annak a felhőnek világít a széle.

Virág:
- Olyanok vagytok, mint az űrlények.

Barna rágja a tolla végét és felolvas egy kompakt jelenetet.

- Ezt te írtad?!
- Nem, az Esterházy. Csak gondoltam, felolvasom.

Erik:
- Elmegyek vécére.

- Ági, olyan messze ülsz, nem akarsz közelebb jönni?
- Nem.
- Ez egy kicsit széttartó szinopszis. Mivel tudnánk feszesebbé tenni?
- Naptejjel. Hozok naptejet.
- Alattomos ez a nap. Alig akar elkezdődni.

Erik:
- Felhő!

Juli:
- Ki ez a hörcsögszerű fiú, aki naponta többször átmegy a színen?

Virág:
- Itt megcsípett valami. Csak a Julinak mondom, hogy inspiráljam.

Barna:
- Amúgy így írsz? Hogy ilyen szögben van a papír és akkor így fölfelé?
- Igen, így ír. Tanuljatok tőle.

Csilla:
- Kérdezhetek?
- Igen.
- Anyja neve?
- Van valakinél szúnyogirtó?
- Csak este.
- Neked elképesztő ronda a hátad.
- Adsz még nekem helyet?
- Nincs hely.
- Menjünk a színpadhoz. Menjünk az árnyékba.
- Küldjük ki őket a faluba.
- Na.
- Megnézhetem a Prizmát? Még sose láttam.
- Nem te szerkeszted?
- Ebéd!
- De hiszen még csak most reggeliztünk.
- De én éhes vagyok.
- Mindig ezt mondod, aztán elveszed és csak piszkálod az ételt.
- Mit beszéltünk meg mára?
- Azt beszéltük meg mára, hogy ebéd utánra.
- Írjál, Erik, írjál! Most, hogy szimbolikusan már legyőzted az apád és kidobtad az írógépét az ablakon, rajtad a sor.
- Olyan furcsa ez a feladat.
- Nem baj. Ha együtt csináljuk, majd kiviláglik az értelme.
- Nincs melegetek? Nekem mindig van valami testi élményem, amit szeretnék megosztani a többiekkel, hogy tudjam, hogy itt vagyok-e még.
- Indiában egyébként bizonyos fiúkat lányoknak nevelnek.
- Annyira jó, hogy ilyen bonyolultan beszéltek. Annyit tanulok tőletek.
- Vehetek egy cigit?
- Mi?? Ti dohányoztok?
- Azt mondom, ne féljetek a tollatok sercegésétől.
- Szerintem el kéne hagyni a falut ma este.
- Nem fog sikerülni.
- Szép lassan. Először csak a kocsmáig megyünk. Utána beülünk egy limonádéra, erőt gyűjtünk és kilépünk! Ennyi az egész.
- De nem lesz ez unalmas a többieknek? Én ezt nem írom meg.
- Ági elment. Áginak elege lett.
- Mennyire kibaszottul jó volt a kukoricatábla tegnap, nem, Barna?
- Ne bomlasszatok. Beszéljünk a jelenetről. Hántolni ráérünk később.
- Ez a forgács, ez a mi mindennapi jelenetünk, adjunk hálát érte.
- Amióta itt vagyok, elkerülnek a gondolatok.
- Nekem előre köszönnek.
- Ezt hogy kell érteni?
- Ami egyszer megindul, nem lehet megállítani.
- Egészen felhevült a testem. Nincs kedvetek egy kis kandírozott gyümölcshöz?
- Pszichedélikus ez a stóla. Nórának mindig ilyen emberfeletti mintázatú stólái vannak.
- Na, elkészültetek?

A hangmérnökök befordulnak a sarkon, éppen a mi csoportfoglalkozásunk mellett.

- Ez itt még nem fordulat!
- Most szabadon engedtük a fantáziánkat, de ez itt még nem fordulat.
- Mit tudunk meg róla?
- Hogy egy felszínes brit turista.
- Meg akarja változtatni az életét?
- Nem.
- Na de mi a célja?
- Természetesen az, hogy megváltoztassa az életét.
- Ági. Mi van a faluban?
- Rendőr.
- És ő mit hisz, hogy mi a célja?
- Hogy jó rendőr legyen.
- Nem inkább az, hogy elnyerje a felesége szeretetét? Valójában mindenki szeretetre áhítozik.
- Milyen közhelyes befejezést tudnátok ennek kitalálni?

Messziről cirkuszi hangosbeszélő hallatszik.

- Figyelem, figyelem, dinnyét vegyenek!
- Teljesen elterelték a figyelmemet. Megfordíthatom a széket?
- Beborult.
- Kisütött.
- Veri az ördög a feleségét.
- Juj, egyszerre mondtuk!
- Egyetek még a Nóra datolyájából.
- Amíg valaki azt nem mondja, hogy állj, bosszúból mindent leírok.
- Lassan ebédidő.
- De hiszen még csak most reggeliztünk.
- Megint beborult.
- Megint kisütött.
- Veri az ördög a feleségét.
- Milyen közhelyes befejezést lehetne ennek kitalálni?
- Például, hogy a brit turista beleszeret a vendéglátó család fiatal lányába és ott maradnak Erdélyben.
- Hogy egymás nyakába borulnak a népcsoportok.
- Hogy kibékülök apámmal.
- Hogy Esterházy soha nem éri utol a tolvajt.
- Hogy minden szép és kerek lesz.
- Hogy minden kompakt.

(Juli)

MONTÁZS: MEZŐ, EMBERI TEST, NAPPAL

Hirtelenzöld fűszálak sokasága. Földgöröngyök. Lencseformájú homokszemcsék. Lakkfekete hátú hangya mászik egy vöröses felületen. A felület össze-összerándul, hullámzik.

Ordernáré kacagás disszonáns kórusban. Valahonnan mélyről, vagy messziről egy dialógus foszlányai.

FIÚ (felolvas)
“Tegnap leírtam az életem értelmét.”

Valaki közbevág.

LÁNY
Ha így indítod, nem tudod megjeleníteni a referencialitását. Ehhez sokal jobban kell ismerned és motiválnod a protagonistádat. Ismerd fel a történetben az ő „want”-ját.

Mindeközben lassan, tűnődve.

LÁNY (csak hang)
Magasan tűz le a Nap sugára. Nem, elkezdem újra: magasan tűz le a szik…nem, mindegy. Bejelöljem ismerősnek Fészbúkon? Inkább írok neki. Némasági fogadalmam részeként, mármint.

Mert sallangmentesen élni. Ez a cél. A beszéd: felesleges.

Ma még nem is fésülködtem. Felice Bauerre gondolok. Már megint viszket a lábfejem. Süti a Nap a vállamat. A francba. A bőröm. Annyira perzsel, inkább felveszek egy pullovert. Jé. Madarak. Mi az? Ölyv? De jó! Mikor ettem utoljára? És hol hagytam az üvegemet? Ha egy perccel tovább kell így maradnom, elzsibbad a vádlim. Biztos az orromat nézi. Oda kellene figyelnem. Szomjas vagyok. Mindjárt hozom a pullovert.

FIÚ (felolvas)
„És mi az életed értelme?” „Nem tudom, sötét volt és nem olvastam még el.”

Ez jó. Hatásos. Már kacagunk is. Egy hangya mászik a fájdalmasan lepirult karomon.

(Nóra)